Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Miskolci Advent 2016

Fő utca és Szent István tér 3530 Miskolc, -

Miskolci Advent képek

  •  - Miskolci Advent

Miskolci Advent információk

Vasárnap már advent. Miskolcon pedig péntek estétől díszbe öltözik a főutca és a Szent István tér is, bekapcsolják ugyanis az ünnepi díszkivilágítás fényeit. A hagyományos vásári forgatagnak idén is a Szent István tér ad otthont.

November 25-én megnyílik a Miskolci Advent programsorozat. A vásár és a programok pénteken este öt órától nyitnak, és egészen december 24-ig kínálnak hangulatos felkészülést az ünnepekre.

Egy csipetnyi „varázslat” is része a Miskolci Advent idei programkínálatának:  péntektől ugyanis a Városház téren egy hatalmas hógömb várja az „aprónépet”, akik ezúttal be is léphetnek a mesés városkával díszített karácsonyi dekorációba, és kipróbálhatják a zakatoló kisvonatot.

A díszkivilágítást a belvárosban pénteken este 17 órától kapcsolják fel, később pedig majd mindenütt felgyulladnak majd a fények az ünnepélyes megnyitó alatt.

A legkisebbek örömére idén ismét felállítják a századfordulós műemlék körhintát, de hétvégente kézműves foglalkozások, gyermekelőadások is várják a családokat a belvárosban, amelyeken december 20-án és 22-én a Mikulásvonat szereplői is vendégeskednek. A program elmaradhatatlan része a karácsonyi vásári forgatag, amelyen az iparművészek és népművészek egyedi tervezésű ékszerei, fajátékai, népi kiegészítői és ételkülönlegességei között mindenki találhat különleges ajándékot szeretteinek. A hangulat viszont csak a jégszobrász bemutatója alatt lesz jeges, hiszen nem hiányozhat a Miskolci Advent hivatalos bögréje, amelyben forró finomságokat kínálnak majd. A vásárban a hagyományos kedvencek mellett, mint a kürtős kalács, a lepény, a karácsonyi fánk és a forralt bor, miskolci mangalica finomságokat is kóstolhatnak az ínyencek.

A vásár mellett meghitt programokkal is készülődhetünk az ünnepre: az elmaradhatatlan adventi koszorún vasárnap délutánonként 16 órától gyújtanak majd gyertyát városunk vezetői, az ünnepélyes szertartáson pedig az egyházi középiskolások szolgálnak. Az utolsó adventi vasárnap a hagyományoknak megfelelően élő betlehem és állatsimogató várja az érdeklődőket.

Forrás: minap.hu

November 25. és december 24. között a Szent István téren Miskolci Advent 2016

NOVEMBER 25. (PÉNTEK)

10:00Megérkeznek a Szent István tér ezüstfenyői, melyeket miskolci diákok díszítenek föl.

17:00 A Miskolci Mazsorett Együttes felvonulása a Csomasz Brass Band Felsőzsolca kíséretével

a Skála Áruháztól a Szent István térig, (közreműködnek a Vaga Banda gólyalábasai).

17:00 A belvárosi díszkivilágítás felkapcsolása

17:20 A Szent István tér és a Városháza díszkivilágításának felkapcsolása

17:30 Az Adventi vásár megnyitója

17:40 Három királyok - gólyalábas előadás


NOVEMBER 26. (SZOMBAT)

15:00-18:00 A Szimbiózis Alapítvány és a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

bemutatkozása és kézműves foglalkozás (gyertyakészítés) - Városháza aulája.

16:00 Petruska koncert

17:00Az Egyszervolt Mesezenekar gyermekműsora

17:30 Az Avas Táncegyüttes táncháza


NOVEMBER 27. (VASÁRNAP)

15:00-18:00 Kézműves foglalkozás (szalvétagyűrű és asztali dísz készítése) - Városháza aulája

16:00 Adventi gyertyagyújtás - a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai

Szakközépiskola szolgálata.

Az adventi koszorú első gyertyáját Kiss Gábor alpolgármester úr gyújtja meg.

16:30 A Bartók Kamarakórus műsora


DECEMBER 3. (SZOMBAT)

15:00-18:00 Az Erzsébet Hospice Alapítvány és a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat bemutatkozása

és kézműves foglalkozás (origami hajtogatás, adventi ajándékok, angyalka és ajándék tasak

készítése) - Városháza aulája.

16:00 A Hahó Együttes gyermekműsora

17:30 Az Ágiplusz Zenekar koncertje


DECEMBER 4. (VASÁRNAP)

15:00-17:00 Találkozás a Mikulással

15:00-18:00 Kézműves foglalkozás (mikulás és hóember készítése) - Városháza aulája

16:00 Adventi gyertyagyújtás - a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Fáy András Görögkatolikus

Közgazdasági Szakgimnázium szolgálata.

Pfliegler Péter alpolgármester úr meggyújtja a második gyertyát.

16:30 Adventi tűzvarázs


DECEMBER 6. (KEDD)

15:00 Kiállítás megnyitó a Karácsonyi gyermekrajz pályázat alkotásaiból, valamint Ferenczi-Kovács

Éva gyöngyfűző népi iparművész és Török Eszter népi kismester munkáiból - Városháza aulája

A kiállítást megnyitja: Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere


DECEMBER 10. (SZOMBAT)

15:00-18:00 A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület

bemutatkozása és kézműves foglalkozás (gyöngyfűzés, asztali dísz, textil angyalkák és

képeslapok készítése) - Városháza aulája.

16:00 A HandaBanda Zenekar gyermekműsora

17:30 Metrum All Stars koncert

18.30 Jégszobrász bemutató

19.00 A Szinvavölgyi Néptáncműhely táncháza


DECEMBER 11. (VASÁRNAP)

15:00-18:00 Kézműves foglalkozás (szarvas készítése szalmából) - Városháza aulája.

16:00 Adventi gyertyagyújtás - a Lévay József Református Gimnázium szolgálata.

A Betlehemi láng érkezése

Dr. Kiss János alpolgármester úr meggyújtja a harmadik gyertyát.

16:30 A Miskolci Egyetem Énekkarának adventi műsora


DECEMBER 17. (SZOMBAT)

15:00-18:00 Az Otthon Segítünk Alapítvány, a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület és a Fügedi

Márta Népművészeti Egyesület bemutatkozása és kézműves foglalkozás (bőr karkötő

készítése) - Városháza aulája.

16:00 Kovácsovics Fruzsina gyermekműsora

17:00 Mészáros Árpád Zsolt műsora


DECEMBER 18. (VASÁRNAP)

15:00-18:00 Kézműves foglalkozás (karácsonyfadíszek készítése természetes anyagokból)  -

Városháza aulája.

15:30 Élő Betlehem és állatsimogató

16:00 Adventi gyertyagyújtás - a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Iskola

szolgálata. A betlehemi láng átadása.

Dr. Kriza Ákos polgármester úr meggyújtja a negyedik gyertyát.

16:30 A Kisharang Együttes műsora


ÁLLANDÓ PROGRAMOK:

Századfordulós műemlék körhinta a vásár nyitvatartási idejében (300 Ft/fő/menet)

Életnagyságú hógömb, mini várossal és kisvonattal

nyitvatartás naponta 10:00-19:00 között

Óriás karácsonyfadíszek

Gasztronómiai és kézműves kirakodóvásár

Nyitvatartás:

hétfő-csütörtök 12:00-19:00

péntek 12:00-22:00

szombat 10:00-22:00

vasárnap 10:00-20:00

Betlehem a Szent István téren

Kiállítás a Karácsonyi gyermekrajz pályázat alkotásaiból, valamint Ferenczi-Kovács Éva gyöngyfűző népi iparművész és Török Eszter népi kismester munkáiból a Városháza aulájában.

Nyitvatartás december 6-tól:

hétfő-péntek 10:00-16.00

szombat-vasárnap 15:00-18:0

Találkozás a Mikulásvonat szereplőivel

december 20-án és 22-én, 16 órától

Miskolci Advent emblémával ellátott bögre vásárlási lehetőség


Fizetett hirdetés

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Már 23

Móricz Zsigmond Színház műsora
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház műsora, előadásai, jegyárai
Nyíregyháza

Már 23

Békéscsaba, a mindig megújuló város
Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ......
Békéscsaba

Már 23

Debrecen, a Tiszántúl Rómája
Magyarország második legnagyobb városát – népességben és területileg egyaránt – „Kálvinista Róm...
Debrecen

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Családi Harmónia Apartman Miskolc

Miskolc belvárosi 2+2 fél szobás berendezett lakás kompletten felszerelve

2 Regina Vendégház Miskolc

Miskolckapolca és Lillafüred között félúton, a Diósgyőri vár vonzáskörzetében várj...

3 Közdomb-Vár Apartmanház Miskolc

We speak English. Hablamos Español. Miskolc zöld övezetében központtól 2 km távolság...

Látnivalók a közelben

1 Ifjúsági és Szabadidő Ház
Logó

Miskolc egyik központi kulturális intézménye a Győri kapuban található Ifjúsági és Sz...

2 Lézerpont Látványtár
Lézerpont Látványtár, Miskolc

A Lézerpont Látványtár Miskolc kulturális turizmusának egyedi színfoltja. A kiállítás...

3 Munkástrón
Logó

Kiss István munkásmozgalmi emlékműve Miskolcon a Diósgyőr városrész felé menet, az Új...

Shopping a közelben

1 Magyaros Vendéglő és Borház

Családias környezetben, minőségi italokkal és kerthelyiséggel várjuk kedves vendégeinke...

2 El Petra Ételbár

Keleti ételek, Gyros, Kebab, Kebab tál, Kebab pitában, Gyros tál, görög salátás gyros, ...

Megosztom



Program, esemény kereső Miskolc

Partnereink




Facebook