Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Déryné szobra Miskolc

3525 Miskolc, Déryné utca 1

Déryné szobra információk

A Miskolci Nemzeti Színház hazánk első magyar nyelvű kőszínháza volt, melynek ma is látható épülete 1847 és 1857 között épült. Itt játszott Déryné Széppataki Róza is, aki a magyar színészet és a magyar operajátszás köztiszteletben álló alakja volt.

Déryné

Déryné élete és munkássága is Miskolchoz kötődik, már a kőszínház megépülése előtt is több ízben játszott a városban. A szobra Miskolci Nemzeti Színház,- a színésznő nevét viselő Déryné kertben látható, mely az épületkomplexum 1995-ös rekonstrukciójakor foglalt el helyét méltó környezetében.
A legendás színésznőt, Dérynét ábrázoló egészalakos bronz alkotás Schaár Erzsébet budapesti szobrászművész alkotása.

Déryné szobra

A kompozíció egy gitárt ábrázoló oszlopra támaszkodó női alakot formáz, csípőre tett kézével kedélyes, laza testtartásban mosolyog a kertben sétálókra.

Magyarország első operaénekesnőjének egykori lakóháza a Diósgyőri vár mellet múzeumként működik, nyughelye pedig a miskolci Szent Anna templom temetőkertjében látogatható meg.

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Kocsonyafesztivál-hangulat
Kocsonyafesztivál

Természetesen a Kocsonyafesztivál 2013-ban sem maradhat el, és ismét a legjobb érveket adj...

A darabot először Miskolcon, a Nemzetközi Operafesztiválon mutatják be, majd Don Sanche Bayreuthba, Eisenstadtba, Kassára és Pozsonyba is ellátogat a műremek.
"Bartók+Verdi 2011" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

2011 a visszaemlékezés éve az Operafesztivál berkein belül, hisz a tizenegyedik alkalommal megr...

Miskolc Város Ünnepe
Miskolc Város Ünnepe

Miskolc város ünnepét 1993 óta minden évben május 11-én ünneplik a borsodi megyeszékhely lakói....

Logó
Miskolci közlekedés

Miskolc város közlekedése: helyi és helyközi buszjáratok, villamos, taxik és vasúti közlekedés....

Logó
Latabár Endre mellszobra

Latabár Endre bronz szobrát Varga Éva szobrászművész készítette, melyet 2007. szeptembe...

Miskolc történelmi belvárosa
Belváros

Miskolc mai belvárosa tulajdonképpen azt a kisebb területű történelmi Miskolcot jelenti, ...

Logó
Miskolc, a nyitott kapuk városa

Miskolc az Északi középhegység keleti részén, különböző tájegységek találkozásánál (Bükk hegysé...

XX. Diósgyőri Várszínházi Esték

A Kárpát-medence legsikeresebb magyar színdarabjait felsorakoztató, közel húszéves múltra vissz...

A Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci Nemzeti Színház

Hazánk legrégibb elsőként magyar nyelven játszó kőszínháza az 1843-ban leégett első ...

Logó
Nagy Attila mellszobra

Nagy Attila bronz mellszobrát 2006. október 23-án az 56-os forradalom 50. évfordulóján av...

Logó
Szent Anna templom

A Szent Anna római katolikus templom Miskolcon,- a szintén a szent nevét viselő Szent Anna ...

Még több Látnivaló Miskolcon

Logó
Latabár Endre mellszobra

Latabár Endre bronz szobrát Varga Éva szobrászművész készítette, melyet 2007. szeptembe...

A Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci Nemzeti Színház

Hazánk legrégibb elsőként magyar nyelven játszó kőszínháza az 1843-ban leégett első ...

Logó
Nagy Attila mellszobra

Nagy Attila bronz mellszobrát 2006. október 23-án az 56-os forradalom 50. évfordulóján av...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 31

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 31

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Étel & Ital a közelben

1 Kortyolda Söröző-Étterem
Miskolc

Különleges ízvilágú sörre vágyik? Nem tudja eldönteni, hogy boros vagy sörös-e? Akkor...

2 Dolce Vita Étterem és Pizzéria
Miskolc

Miskolc leghangulatosabb részén, a Déryné utcában, található az igényesen kivitelezett ...

3 ADELINO Klub Étterem
Miskolc

A miskolci Hotel Pannonia saját konyhával és az Adelino Club Étteremmel rendelkezik, mely g...

Szállás a közelben

1 Hotel Pannonia Miskolc

Szeretettel várjuk pihenni, szórakozni vágyó kedves vendégeinket Miskolc történelmi belv...

2 Lullaby Apartman Miskolc

A Lullaby apartman Miskolcon, a belváros szívében, közvetlenül a sétáló utcán, a híre...

3 Dolce Vita Panzió Miskolc

Üdvözöljük a műemlékekkel körülölelt Dolce Vita Étteremben és Panzióban! Vendéglá...

Shopping a közelben

1 Csótai Ékszer
Csótai Ékszer Miskolc

A miskolci Csótai Ékszer boltjaiban gyönyörű, igényesen kidolgozott és egyedi ékszerek ...

Megosztom



Látnivaló kereső Miskolc

Partnereink




Facebook